Tisztelt Keresztes Attila, művészeti igazgató úr !
A nyilvánossághoz eljutatott közleményéből idézek: „Egy intézmény életében előfordul az, hogy egyik vagy másik alkalmazottja felmond. Volt már ilyen eset társulatunk életében is. Volt már ilyen más intézmények életében is."
Tisztelt igazgató úr, ez így igaz de az, hogy rövid időn belül négyen-öten hagyják el a társulatot, olyan még nem fordult elő sőt, ritkán történik meg más intézményeknél is.
Odajutottunk, hogy mély törésvonal keletkezett színház és társulat között, holott e kettőnek harmonikus együttlétezéséből kaphatjuk meg mi, közönség azt, amit ez az ősi, de mindig megújulni képes játék adhat. Ön nyilatkozatában méltatja ennek a színháznak az élén végzett szakmai munkáját, a szatmári színházi élet felpezsdítése terén elért sikereit, amelyet a szakma önnek tulajdonít. Nem vitatom ezt magam sem. Ámde, ha ennek a munkának a során ilyen erős törésvonal keletkezett Színház és Társulat között, akkor azt kell mondanom, -és ez az utóbbi napok közhangulatából is világosan kitűnik-, hogy a „mi társulatunk" és az „ön színháza" közül a szatmári közönség a „mi társulatunkat" választja. Az „ön színháza" marad vagy megy önnel együtt, de a „mi társulatunk" itt volt és itt is marad.
A „mi társulatunk" dolgozni akar az "ön színházában"! A közönség és a városvezetés is ezt akarja, de azt is, hogy társulatként dolgozzon, nem feszültségekkel telített légkörben, kiszolgáltatott egyénekre töredezetten. Végezetül célravezetőbbnek tartanám megbeszélni azt, hogy miként lehet ezt az elvárást megvalósítani, nem az újságokon keresztüli üzengetéssel, hanem személyesen, a lengyelországi rendezése után visszatérve.
Ilyés Gyula polgármester